Melléképületben termesztették a vadkendert

2016. 01. 14., cs - 08:39
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két győri fiatalt a nyomozók elfogták.

A Győri Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást két győri lakos ellen.

A nyomozók a gyanúsítottakat 2016. január 13-án 7 óra 40 perckor egy rábapatonai telephelyen a növények gondozása közben érték tetten. A két 31 éves férfi a használaton kívüli istállóban, egy földalatti, 15 négyzetméteres helyiségben szakszerű körülmények között termesztette a kábítószer gyanús növényeket.

A rendőrök 24 tő, 3-35 centiméter közötti, növekedési fázisban lévő növényt, valamint a termesztéshez szükséges eszközöket lefoglalták és a két fiatalembert a rendőrkapitányságra előállították.

A tettesek beismerték, hogy marihuánát nevelgettek, majd abból fogyasztottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.