Motorral együtt ellökte

2014. 06. 24., k - 09:11
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A siófoki előzmények nélküli bántalmazás rendőrségi eljárással zárult.

A siófoki egyenruhások segítségét kérték 2014. június 23-án 6 óra 45 perc körüli időben a siófoki Mező Imre utcába, ahol - a rendelkezésre álló adatok szerint – egy 25 éves helyi férfi tettleg bántalmazott egy segédmotoros kerékpárral közlekedő szintén helyi lakost. Megütötte a járművezető fején lévő bukósisakot, melynek következtében a sértett járművével elesett. Az esés következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján - a sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett és járművében is kár keletkezett.

L. Norbertet a rendőrök elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, ellene közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.