Négy rablás egy nap alatt

2015. 10. 20., k - 04:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást folytat rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Károly 29 éves budapesti lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi  2015. október 19-én 11 óra 15 perc körüli időben a Budapest XIV., Thököly út és Hungária körút kereszteződésében késsel megfenyegette a sértettet, majd mobiltelefonját eltulajdonította és ismeretlen helyre távozott.

Ezt követően 2015. október 19-én 12 óra 30 perc körüli időben a Budapest, XIV., Bosnyák téren beszélgetést kezdeményezett két sértettel, akiktől színlelt indokkal mobiltelefonjaikat elkérte. A sértettek a férfinél egy fegyvert vagy annak utánzatát látták, ezért engedelmeskedtek neki. A gyanúsított az eltulajdonított mobiltelefonokkal ismeretlen helyre távozott.

Nem sokkal később - 2015. október 19-én 13 óra 45 perckor - K. Károly a Budapest, X., Kőbányai úton található egyik gyorsétteremben megismerkedett két gyermekkorú sértettel, majd együtt bementek a mosdóba, ahol elkérte a mobiltelefonjaikat. A sértettek a férfi erőfölényét látva mobiltelefonjaikat átadták, amelyeket eltulajdonítva a gyanúsított távozott a helyszínről.

A gyanúsított megalapozottan gyanúsítható még egy negyedik rablás elkövetésével is, amelyet 2015. október 19-én 21 óra 40 perc körüli időben a Budapest XIII., Pap Károly utcában található benzinkúton követett el. A gyanú szerint az ott dolgozó alkalmazottakat egy késsel megfenyegette, majd a kasszában lévő pénzt eltulajdonítva elmenekült a helyszínről.

A 29 éves budapesti férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztályának és a Bűnügyi Bevetési Osztályának nyomozói 2015. október 19-én 23 óra 20 perc körüli időben a Budapest X., Gergely utca – Diósgyőri utca kereszteződésében elfogták és előállították. A gyanúsítottat őrizetbe vették, elszámoltatása folyamatban van.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.

 

Költséges nyereményjáték

A csornai rendőrök a Mátrix Projekt keretében vizsgálnak egy internetes csaló által elkövetett bűncselekményt.

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.