Nem baleset volt a vonatszerencsétlenség

2015. 07. 08., sze - 09:23
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Közel egy milliárd forintos biztosítási csalás miatt feküdt a vonat alá egy férfi.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya nyomozást folytat Cs. Sándor 48 éves nyírkátai lakossal szemben csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2013 novembere és 2014 februárja között azzal a szándékkal kötött több biztosító társaságnál balesetbiztosításokat, hogy egy későbbi időpontban, önmagának, szándékosan súlyos sérülést okozzon és ezáltal pénzhez jusson.

Cs. Sándor 2014. július 30-án a nyírcsászári vasútállomáson szándékosan bemászott egy mozgó vonatszerelvény utolsó vagonjának, utolsó tengelye elé, amely átment a lábán, ennek következtében mindkét lába annyira megsérült, hogy mentőhelikopterrel történő kórházba szállítását követően azokat amputálni kellett.

A nyírkátai lakos a végrehajtott cselekmény során a biztosító társaságokat megpróbálta tévedésbe ejteni, abból a célból, hogy hozzájusson a majdnem egy milliárd forintos biztosítási összegekhez. A rendőrök a férfit a napokban gyanúsítottként hallgatták ki.

Vele szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.