Nigériai férfiak szervezték be a budapesti nőt

2016. 12. 26., h - 08:26
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Három férfi arra vett rá egy nőt, hogy egy általa nyitott bankszámlára bűncselekményből származó pénzt fogadjon és vegyen fel. Mind a négy személy ellen vádemelési javaslattal zárult a nyomozás.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya eljárást folytatott a budapesti F. Bernadett és nigériai társai ellen pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Ez idáig ismeretlen tettesek egy németországi sértettől kicsaltak több mint 13 millió forintnak megfelelő eurót és az F. Bernadett által Magyarországon nyitott bankszámlára utaltatták. A nőt még 2015 novemberében három nigériai származású férfi rávette arra, hogy anyagi ellenszolgáltatásért cserébe bankszámlát nyisson és az arra átutalt összegeket készpénzben felvegye. A férfiak ezt a számlát arra használták, hogy bűncselekményből származó pénzt utaltassanak rá a megtévesztett sértettekkel.

A rendőrök minden elkövetőt rövid időn belül beazonosítottak. Az egyik nigériai származású férfit és a nőt 2016. március 18-án Budapesten, míg két további társukat 2016. április 19-én Szegeden fogták el, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

Az ügyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya a napokban befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal a Fővárosi Főügyészség felé megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.