Nyolc előállítás

2014. 07. 07., h - 18:13
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Szivárvány Misszió Alapvítvány 2014. július 5-én megtartott rendezvényével kapcsolatban a rendőrség két eseményhez köthetően hajtott végre előállításokat.

A Budapest VI., Oktogon térnél történt eseménnyel kapcsolatban a kamionra felmászó férfit 2014. július 5-én a helyszínről előállították, ellene - szabálysértési őrizetbe vétele mellett - a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága rendzavarás elkövetése miatt szabálysértési eljárást indított. A férfi bíróság elé állítását a rendőrség kezdeményezte.

A férfi sérelmére elkövetett cselekménnyel kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának munkatársai azonosították és 2014. július 7-én elfogták a gyanúsítottakat. A 23 éves és a 37 éves budapesti, valamint a 39 éves alsónánai férfi ellen őrizetbe vételük mellett indult eljárás csoportos garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A rendőrség előterjesztést tesz előzetes letartóztatásuk indítványozására.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága rendzavarás elkövetése miatt szabálysértési eljárást indított- szabadlábon hagyása mellett - egy 25 éves férfival szemben, aki a Budapest XIV., Hősök terénél felállított kordont 2014. július 5-én átugrotta és szitkozódott. A férfit a helyszínről előállították.

A Budapest XIV., Hősök terénél történt kordonbontással kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának munkatársai azonosítottak és 2014. július 7-én elfogtak egy 35 éves szigetszentmiklósi, valamint egy 22 éves, és egy 33 éves budapesti férfit. Velük szemben őrizetbe vételük mellett indult eljárás csoportos garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A rendőrség előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.