Őrizetbe vették

2016. 11. 13., v - 12:03
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A budapesti férfit emberöléssel gyanúsítják a Pest megyei nyomozók.

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya V. László 53 éves budapesti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2016. október 21-én a kora esti órákban maglódi albérletükben – előzetes szóváltást követően - tettleg bántalmazta élettársát. A nő ennek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.  V. László a bűncselekmény elkövetése után a helyszínről távozott. A nő holttestét 2016. november 12-én a ház tulajdonosa találta meg, aki értesítette a rendőrséget.

A Pest megyei nyomozók az adatgyűjtés eredményeként 2016. november 13-án hajnalban fővárosi tartózkodási helyén fogták el az 53 éves férfit. Előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. V. László a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A férfit a nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának elrendelésére.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.