Őrizetben a dohánybolti támadó - videóval
A szegedi nyomozók elfogtak egy 34 éves helybéli férfit, aki a megalapozott gyanú szerint az egyik dohányboltban késsel támadt egy vásárlóra 2016 júliusában.
A feltételezett elkövető 2016. július 10-én 23 óra 40 perckor egy szegedi dohányboltba belépve a kezében lévő késsel azonnal egy üzletben tartózkodó vásárlóra támadt, majd dulakodni kezdtek. A gyanúsított ennek során a késsel a sértett mindkét kezét megvágta. Miután a bolt eladója aktiválta a helyiségben található riasztót, a támadó távozott a helyszínről. A vásárló a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
A nyomozás megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetésével a 34 éves J. Krisztián gyanúsítható megalapozottan. Őt a rendőrök 2016. augusztus 8-án elfogták. A férfi gyanúsítotti kihallgatása során elismerte a terhére rótt cselekmény elkövetését. Ellene felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A terheltet a szegedi nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását.