Őrizetben a fiatal tolvaj

2013. 07. 08., h - 12:13
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A harmadik esélyt már nem kapta meg a fiatalkorú.

Kétszer is lopott egy tatabányai bevásárlóközpont üzletéből a 17 éves gyanúsított. Először 2013. május 17-én járt sikerrel. Kihasználta, hogy 22 óra körüli időben már kevés mozgás volt az üzletházban. Felhúzta a redőnyt és a pultról eltulajdonított egy 23.000 forintot érő borkülönlegességet. Akkori sikerén felbuzdulva 2013. június 22-én ugyanazzal a módszerrel újra lopott, ezúttal egy 30.000 forintot érő bortornyot vitt magával.

 

A tatabányai nyomozók a biztonsági kamerák által rögzített képeket elemezve azonosították az elkövetőt. Testalkata, mozgása, megjelenése ráillet egy általuk már jól ismert fiúra, akit 2013. július 8-án elfogtak. A nála tartott házkutatáskor a rendőrök lefoglalták azokat a ruhadarabokat, melyeket a gyanúsított a lopások során viselt. Kihallgatásakor beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a két értékes tárgyat a bűncselekményt követően eladta, az értük kapott pénzt pedig elköltötte.

 

A Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szabálysértési értékre üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségének elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 17 éves fiatalember ellen, akit a rendőrség őrizetbe vett és kezdeményezte előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.