Őrizetben a gázoló és társai

2016. 12. 03., szo - 07:19
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök néhány órán belül elfogták a férfit, aki halálos balesetet okozott Balatonbogláron, valamint két utasát.

Ahogy azt korábban közöltük, halálos közúti közlekedési baleset történt 2016. december 2-án 18 óra 33 perc körül a 6711-es számú út 11+800-as kilométerszelvényében Balatonboglárnál, az M7-es autópálya Budapest felé vezető felhajtójánál. A rendelkezésre álló adatok szerint egy gépjármű gyalogost gázolt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az autó vezetője a balesetet követően megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A rendőrök a sofőrt és két utasát néhány órán belül elfogták, a Fonyódi Rendőrkapitányságra előállították, és  - őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki őket.


Hírfolyam

 

DELTA a drogprevencióban 5.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei a kábítószerbűnözés, kiemelten a keresleti oldal visszaszorítása céljából egy drog-ellenes plakátsorozatot álmodtak meg.

 

Felismeri?

A hajdúnánási rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.

 

Plakátpályázat fiataloknak

A BRFK plakátpályázatot hirdet középiskolás diákoknak a fesztiválszezon veszélyeinek csökkentésére.

 

Keressük a rongálót

A Kaposvári Rendőrkapitányság a 14010/851/2025. bűnügyi számon rongálás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

 

Felismeri a fiatalokat?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.