Őrizetben a késelő

2017. 05. 02., k - 06:06
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A helyszínről előállított férfi gyanúsítható azzal, hogy egy Palánk utcai családi ház udvarán késsel többször megszúrta a sértettet.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2017. május 1-jén 10 óra 15 perckor bejelentés érkezett, amely szerint három személy Budapest XV. kerületében, egy Palánk utcai ház udvarán szóváltásba keveredett. A vita során több alkalommal, késsel megszúrtak egy férfit.

A járőrök a bűncselekmény helyszínéről két személyt előállítottak. A nyomozás adatai alapján a helyszínről előállított S. Hermann 53 éves osztrák állampolgár megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.

A Budapest Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztálya az 53 éves férfivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. 

A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.