Összeverekedtek a rendőrség épülete előtt

2016. 01. 28., cs - 13:06
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykátai rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást két férfi ellen.

A Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt V. János 49 éves tápiószentmártoni és B. József 46 éves budapesti lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2016. január 25-én 11 óra körüli időben a Nagykátai Rendőrkapitányság épülete előtt az úttesten – előzetes szóváltást követően - dulakodni kezdtek egymással, melynek során a 49 éves férfi a fején megütötte a vitapartnerét, aki visszaütött, illetve megrúgta V. Jánost.

A két férfi a verekedést megelőzően – idézés alapján – nyomozási cselekményen vett részt a Nagykátai Rendőrkapitányságon. A bántalmazás következtében a gyanúsítottak – az orvosi vélemény alapján – könnyebben sérültek meg.

A garázdaságnak az épületből kiérkező rendőrök vetettek véget, akik a férfiakat elfogták, előállították és – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A V. János és B. József ellen folytatott eljárást a nyomozóhatóság befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.