Összeverte és megerőszakolta
Vádemelési javaslattal küldte meg a nyomozási iratokat a rendőrség abban az ügyben, amelyben egy 38 éves szentliszlói férfit azzal gyanúsítottak, hogy megerőszakolta korábbi élettársát.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. július 25-én a volt élettárs ittasan meglátogatta a 37 éves nőt, akivel szóváltásba keveredett, majd többször megütötte az asszonyt, aki ugyan kimenekült a házból, azonban a férfi utána ment, és visszaráncigálta. Ezt követően letépte a ruháit, és a gyanú szerint meg is erőszakolta.
A nőt a mentők a zalaegerszegi kórházba vitték, ahol megállapították, hogy nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.
Gyanúsítotti kihallgatásán a férfi azt nem tagadta, hogy megverte a nőt, azonban azt mondta a nyomozóknak, hogy az asszony beleegyezésével létesítettek szexuális kapcsolatot.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntettének, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt a nyomozási iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes járási ügyészségnek.