Rablás Tatabányán - videóval

2016. 12. 30., p - 14:52
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetőit.

A Tatabányai rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 20 éves tatabányai férfi, valamint 15 éves társa ellen.

 

A gyanú szerint az elkövetők 2016. december 27-én 20 óra 30 perc körül Tatabányán, egy elhagyatott pincében késsel arra kényszerítettek egy férfit, hogy a bankkártyájával egy közeli automatában számukra pénzt vegyen fel. Az így megszerzett értékkel a helyszínről elmenekültek.

 

A sértett feljelentését követően a rendőrök haladéktalanul megkezdték az ismeretlen tettesek felkutatását. Az adatgyűjtés eredményeként rövid idő alatt beazonosították a bűncselekmény elkövetőit. A nyomozók azt is megállapították, hogy a 20 éves J. Sándor ugyan ezen a napon a nála lévő késsel egy másik pincében egy másik férfit is megfenyegetett, hogy adja át neki a nála lévő pénzt. A megfenyegetett férfi ruházatát átkutatta, elvett tőle egy doboz cigarettát, majd távozott.

 

A beazonosított 20 éves férfit és 15 éves társát 2016. december 28-án a rendőrök elfogták, a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A tatabányai nyomozók az őrizetbe vételüket követően előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásuk indítványozására, melyet az illetékes bíróság 2016. december 30-án a mind a két gyanúsított vonatkozásában elrendelt.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.