Rendőrkézen a rabló

2016. 12. 31., szo - 06:40
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök néhány órán belül elfogták azt a férfit, aki egy Nemzeti Dohányboltot kísérelt meg kirabolni Körömben.

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást R. Viktor 21 éves körömi lakossal szemben.

A nyomozás kiinduló adatai szerint 2016. december 30-án 20 óra körül egy akkor még ismeretlen, arcát eltakaró személy bement egy Köröm községben található  dohányboltba, ahol az eladót egy késsel megfenyegette és pénz átadására szólította fel.

Az eladó a felszólításnak nem tett eleget, dulakodni kezdtek, amelynek során a sértett könnyebb, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A dulakodás során az eladónak sikerült az üzletben lévő „pánikgombot” megnyomnia, így a támadó elmenekült.

A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol megkezdték a helyszíni szemlét és adatgyűjtést, amelynek eredményeként néhány órán belül megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével R. Viktor helyi lakos gyanúsítható, akit a lakásán elfogtak és a Miskolci Rendőrkapitányságra előállítottak.  

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.