Rendőrkézen a zuglói emberölés gyanúsítottja - fotókkal

2014. 09. 15., h - 12:03
Budapesti Rendőr-főkapitányság

47 órán belül beazonosították és elfogták a nyomozók az emberölés elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztály indított eljárást emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett - H. Zoltán 31 éves budapesti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. szeptember 11-én 13 óra 30 perc és 2014. szeptember 12-én 19 óra 45 perc közötti időben a Budapest XIV., Kalapács utcai lakásában súlyosan bántalmazta, majd megölte az ott lakó 47 éves nőt. A bűncselekmény elkövetése után a támadó átkutatta a lakást és elvitte a sértett laptopját, telefonját, lakáskulcsát, valamint készpénzét, majd tömegközlekedéssel távozott a helyszínről.

A bevezetett nyomozási cselekmények eredményeként a BRFK Életvédelmi Osztályának nyomozói 2014. szeptember 14-én beazonosították és egy ferencvárosi őrzött parkolóban elfogták H. Zoltánt.

A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. Ellene a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek a 31 éves férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérik a lakosság segítségét a Budaőrsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.