Rendőrnek adták ki magukat a rablók, elfogták őket

2016. 11. 21., h - 04:48
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Megkötöztek és kiraboltak két idős férfit egy fővárosi lakásban.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya eljárást indított fegyveresen elkövetett rablás bűntettének gyanúja miatt az 53 éves T. Zoltán és az 50 éves B. András ellen.

 

A két férfi 2016. november 14-én reggel, magukat rendőrnek kiadva bement egy Budapest XIII., Herzen utcai lakásba. Az ott tartózkodó két idős férfit megfenyegették és megkötözték, majd átkutatták a lakást ahonnan készpénzt, mobiltelefont, illetve laptopot vittek el. 

 

A nyomozás során bevezetett intézkedések eredményeként a nyomozók azonosították a gyanúsítottakat, és két nappal az elkövetést követően otthonában elfogták T. Zoltánt, míg társával szemben elfogatóparancsot bocsájtottak ki. 

 

T. Zoltánt – gyanúsítotti kihallgatását követően – őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2016. november 18-án elrendelt.

 

B. András 2016. november 19-én 6 óra körül a Budapest VIII., Corvin-negyed megállónál felszállt a 6-os villamosra és elvette egy alvó férfi mobiltelefonját, majd a Harminckettesek terénél leszállt a járműről. A bűncselekmény elkövetését a villamoson tartózkodó XI. kerületi rendőrök észrevették és a helyszínen elfogták a férfit. B. András  ruházatátvizsgálása során megtalálták a sértett mobiltelefonját, valamint további két készüléket is.

 

A nyomozók a férfit – gyanúsítotti kihallgatását követően – őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.