Rendőrökre támadtak Száron

2014. 12. 28., v - 20:25
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Intézkedő rendőrökre támadt három férfi. A rendőrök egyike – bántalmazott társa védelmében – fegyvert használt.

A Szár melletti erdőből érkezett segélykérés egy vadásztól 2014. december 28-án 16 óra 22 perckor a rendőrségre. A bejelentés szerint a vadászt három férfi előzetes szóváltást követően bántalmazta. A helyszínre érkező járőrpáros Szár, József Attila utcában intézkedés alá vonta a háromfős társaságot, akik a rendőrökre támadtak. A támadók többszöri felszólítás ellenére sem hagytak fel a rendőrök bántalmazásával, ezért az egyik rendőr - a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint - két figyelmeztető lövést adott le szolgálati fegyveréből a légtér irányába, majd miután a férfiak tovább bántalmazták járőrtársát, a támadók megfékezése érdekében egyikük alsó végtagjára célzottan lőtt.
A meglőtt D. Roland (38) szári lakost – állapota az elsődleges adatok szerint súlyos, nem életveszélyes – és a két sérült rendőrt a mentők kórházba szállították. A rendőrök a támadóik közül a helyszínen fogták el D. Rolandot és az 57 éves Sz. Tibor szári lakost, majd röviddel később lakásán a szintén helybéli D. Szabolcsot (35).
A helyszíni szemle a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség részvételével folyamatban van.
 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.