Rövid ideig voltak milliomosok

2015. 11. 13., p - 10:49
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy nap alatt elfogták a rendőrök azt a szentesi férfit és társát, akik a férfi munkahelyét 20 millió forinttal károsították meg.

A Csongrádi Rendőrkapitányságra 2015. november 12-én érkezett feljelentés arról, hogy ismeretlen tettes egy csongrádi cég bankszámlájáról jogosulatlanul 20 millió forintot utalt át előző nap. A rendőrség a feljelentéssel egy időben a kedvezményezett számláját és az azon levő összeget zároltatta. Addigra a gyanúsítottak már több mint 2 és fél millió forintot felvettek.

A beszerzett adatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével a cégnél három hete dolgozó Sz. Zsolt gyanúsítható megalapozottan. A 39 éves szentesi férfi kihallgatásán elmondta, hogy saját és ismerőse rossz anyagi körülményei miatt döntött úgy, hogy attól a cégtől szerez pénzt, ahol dolgozik. Néhány nappal korábban kémprogramot telepített a társaság azon számítógépére, amelyről az utalások történtek. Megszerezte az adatokat és társa, K. Lászlóné számlájára 20 millió forintot utalt 2015. november 11-én délután. Másnap a 32 éves szentesi nő bement a bankba, de mivel a felvehető összeg limitált volt, csak 2 millió forinthoz jutott hozzá. A pénzből bevásároltak, illetve rendezték tartozásaikat.

A házkutatás során a rendőrök a készpénzt és a nap folyamán vásárolt ruhákat, ékszereket lefoglalták. A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek.

A férfi és a nő ellen csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.