Sajtkrém és csavarhúzó (videóval)

2016. 05. 03., k - 11:26
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyi rendőrök még a lépcsőházban elfogták azt a két budapesti lakost, akik betörtek egy szolnoki lakásba.

Lakossági bejelentés érkezett a rendőrségre 2016. május 2-án 11 óra körüli időben, miszerint egy szolnoki társasházban két gyanúsan viselkedő férfira figyeltek fel. A járőrök perceken belül a helyszínre érkeztek, ahol észlelték, hogy a ház bejárati ajtaját, illetve az egyik lakás ajtaját felfeszítették, továbbá több bejárati ajtó kémlelőnyílását sajtkrémmel bekenték. A rendőrök még a lépcsőház harmadik emeletén igazoltatták és elszámoltatták a két budapesti lakost. A páros tagadta, hogy bármiféle jogsértést követett volna el, de a járőrök a ruházat-, illetve a csomagok átvizsgálása során ékszereket és több betöréshez használatos eszközt találtak náluk. A csomagokból előkerült többek között több zárfésűs eszköz, egy csavarhúzó, egy szövetkesztyű és egy tubus bontott krémsajt is.  A rendőrök K. Zoltán és N. József budapesti lakosokat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogták és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a két 44 éves férfit, akik készpénzt és ékszereket tulajdonítottak el a szolnoki lakásból. A rendőrök a gyanúsítottak által használt gépkocsit, illetve a náluk talált eszközöket lefoglalták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.