Sirály

2014. 08. 19., k - 15:06
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Levélben köszönte meg a rendőrök munkáját az az apostagi férfi, akinek ellopták Sirály nevű lovát a tanyájáról.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály Körzeti Megbízotti Alosztály folytatott nyomozást lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. László 38 éves dunaföldvári lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint, a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. augusztus 3-án 18 óra és 19 óra közötti időben egy apostagi tanya mellett kikötött, Sirály nevű lovat eltulajdonította.

 

A nyomozás során megállapítást nyert, hogy K. László Sirályt elcserélte egy másik lóra. Az eltulajdonított lovat így egy solti háznál találták meg a rendőrök.

A lovat lefoglalták, majd ezzel egy időben átadták azt eredeti tulajdonosának, aki levélben köszönte meg a Kunszentmiklósi egyenruhások munkáját, akik „Gyors és precíz munkájuknak köszönhetően mindössze 1 hét alatt felderítették a ló hol létét és a tolvaj ki létét, a lovat a felderítés napján már újra a tanyámra szállíthattam.”


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.