Söröző előtt verekedett

2015. 11. 09., h - 11:50
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A budakeszi rendőrök által elfogott 22 éves pilisvörösvári gyanúsított ellen elfogatóparancs volt érvényben.

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Zoltán 22 éves pilisvörösvári lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. november 6-án 19 óra 30 perc körüli időben egy piliscsabai vendéglátóhelyen - előzetes szóváltást követően - ököllel megütötte a sértettet, aki ennek következtében a földre esett.

Az előzetes orvosi vizsgálatok alapján a sértett 8 napon túl gyógyuló sérülést - arccsonttörést - szenvedett.

 

H. Zoltánt a budakeszi rendőrök a helyszínen elfogták. A férfit a verekedés során keletkezett sérülései miatt először kórházba szállították, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók – bűnügyi őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A rendőri intézkedés során megállapítást nyert, hogy a 22 éves pilisvörösvári férfi ellen a bíróság elfogatóparancsot adott ki, míg a társaságában tartózkodó 17 éves lányt a rendőrség eltűnés miatt körözte.

 

A gyanúsított ellen a további eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.