Száz kokainkapszula

2016. 07. 19., k - 04:24
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A brazil férfi a gyomrában csempészett az országba összesen egy kilogramm kokaint.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2016. július 7-én 14 óra 20 perckor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei ellenőriztek egy Zürichen keresztül Sao Pauloból érkező 35 éves brazil állampolgárt. A férfi a zöld folyosón lépett be, tehát nem jelentett be semmilyen árut, azonban mivel zavartan viselkedett, a vámosok megállították és csomagjait valamint ruházatát is átvizsgálták. A vámvizsgálatkor a férfi nagyon izzadt és remegett, ezért a pénzügyőrök feltételezték, hogy "kábítószernyelővel" van dolguk. Az utas elmondta, hogy száz kokainnal teli kapszulát nyelt le. A pénzügyőrök kórházba szállították a brazil férfit, ahol a röntgenvizsgálat alátámasztotta az általa elmondottakat. A 36 éves férfit a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, melyet a bíróság 2016. július 10-én elrendelt.

A gyanúsított szervezetéből távozott száz darab kapszula az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint kokaint tartalmaz. Az összesen egy kilogramm kábítószer feketepiaci értéke 20 millió forint.

A férfival szemben a további eljárást a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.