Szekrényből ugrasztott betörő

2016. 11. 22., k - 10:32
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Majd három órát gubbasztott egy szekrényben az a betörő, akit végül kiugrasztottak rejtekhelyéről Sajópetriben.

Lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság F. Tibor 44 éves sajópteri lakossal szemben. A gyanúsított 2016. november 19-én 3 óra körül Sajópetriben betört egy ingatlanba, ahonnan rézcsövet akart eltulajdonítani. A férfit megzavarták, így a ház hátsó részében egy szekrénybe bújt.

 

A sértetti bejelentést követően a rendőrök megkezdték a helyszínelést, egyben kérték a tulajdonost mérje fel az estleges károkat. Ennek eredményeként nyílt ki a rejtekadó szekrényajtó. A férfi kiugrott onnan, majd menekülni próbált. A sértett bátorságának köszönhetően és a rendőrök gyors reagálása miatt sikerült elfogni, majd a rendőrségre előállítani a betörőt.

 

A férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.