„Takarított” az ablakos

2016. 02. 01., h - 11:57
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség azonosította, majd elfogta azt a miskolci férfit, aki több sértettet megtévesztve egy lakásszövetkezet munkatársának adta ki magát, majd meglopta a gyanútlan házigazdákat.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Sz. Richárd 30 éves helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2016. január 21-ét megelőzően hét miskolci lakástulajdonosnak egy lakásszövetkezet, vagy éppen egy cég alkalmazottjának adta ki magát, majd ablakcsere ürügyén szétnézett a lakásokban. A szemle közben elterelte a tulajdonosok figyelmét és így készpénzt tulajdonított el a sértettektől, 1000 forinttól 50 000 forintig terjedő összegben, majd távozott a helyszínekről.

 

A Miskolci Rendőrkapitányság a 2016. január 30-án bűnügyi őrizetbe vett terhelttel szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.