Talicskával vitte el a lopott holmit

2016. 08. 19., p - 09:46
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 16 éves helyi fiút fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök, aki másodszor próbált meg betörni egy nagykanizsai hegyen lévő pincébe, amikor a szomszéd tetten érte.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. augusztus 18-án 14 óra körüli időben Nagykanizsán, a Keresztfai úton lévő egyik hétvégi házba próbált meg betörni egy fiatal fiú, akit a szomszéd tetten ért, de sikerült elfutnia.

A helyszínre érkező rendőrök a pincétől 500 méterre egy bokor mögött megbújva találtak rá a gyanúsítottra. A 16 éves helyi fiú kihallgatása során elmondta a nyomozóknak, hogy már néhány nappal korábban járt a házban, ahonnét monitort, akkumulátoros csavarhúzót, szeszes italokat, villanyrezsót és egy hifitornyot lopott el. A tárgyakat egy talicskán tolta el a helyszínről.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a 16 éves helyi fiúval szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.