Több mint 6 millió forint értékben lopott aranyat

2017. 03. 28., k - 09:13
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint a hajósi férfi kétszer betört ugyanabba a családi házba, egy büféből pedig csokoládékat lopott el.

Ismeretlen tettes 2017. január 9-én  és 2017. március 22-én betört ugyanabba a hajósi családi házba és onnan arany ékszereket, valamint egy karórát tulajdonított el, közel 6.200.000 forint értékben. A hajósi focipálya büféjéből ismeretlen elkövető 2017. február 28-án az esti órákban 34 darab csokoládét vitt magával.

 

A Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai beazonosították a bűncselekmények feltételezett elkövetőjét. A 21 éves B. Norbert hajósi lakost 2017. március 24-én 10 óra 40 perckor lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, majd őrizetbe vették. A nyomozási bíró 2017. március 27-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatását. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.