Trafikokba törtek be (videókkal)

2014. 01. 14., k - 11:31
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök felderítették a több megyén átnyúló bűncselekmény sorozatot.

Több rendbeli lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 33 éves B. József nagykanizsai, a 39 éves F. Péter és a 38 éves Sz. István letenyei lakosok ellen.

A gyanú szerint a három terhelt 2013 júliusától 2013 szeptember végéig hét Zala megyei, egy Somogy megyei, illetve egy pécsi dohányboltba tört be. A gyanúsítottak az összes helyszínen hasonló módszerrel - az ajtót befeszítve - jutottak be a Nemzeti Dohányboltba, ahonnan dohányárut és váltópénzt vittek el. A gyanúsítottak a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését nem ismerték el, vallomást nem tettek.

B. József nagykanizsai és F. Péter letenyei lakos 2013. szeptember 27-e óta előzetes letartóztatásban van, Sz. István letenyei lakos lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.

A bűncselekmények elkövetésének helyét és idejét az alábbi táblázat tartalmazza:

Nemzeti Dohányboltok sérelmére elkövetett lopások:

(a videók a vastag betűvel jelölt helyszíneken készültek)

 

Helyszín

Dátum

Időpont

1.

Zalaegerszeg, Bajcsy tér 

2013. július 10.

Éjjel 2 óra 45 perc

2.

Nagykanizsa, Rózsa utca

2013. július 11.

Éjjel 3 óra 30 perc

3.

Zalavár, Petőfi utca

2013. augusztus 2.

Éjjel 2 óra 55 perc

4.

Kaposfő, Kossuth utca

2013. augusztus 9.

Éjjel

4 óra 30 perc

5.

Bak, Kossuth utca

2013. augusztus 9.

Éjjel 3 óra 31 perc

6.

Gelse, Dózsa utca

2013. augusztus 14.

Éjjel 4 óra 8 perc

7.

Rédics, Lenti utca

2013. augusztus 27.

Éjjel 3 óra 5 perc

8.

Pécs, Komlói út

2013. szeptember 3.

Éjjel 3 óra 7 perc

9.

Kísérlet

Zalaszentgyörgy, Kossuth utca

2013. szeptember 23

Éjjel 3 óra 5 perc

10.

Söjtör, Deák utca

2013. szeptember 25.

Éjjel 1 óra 45 perc

 

A lopásokhoz használt járművekkel kapcsolatban elkövetett bűncselekmények:

 

Dátum

Eltulajdonított jármű

Eltulajdonítás helye

Megtalálás helye

Megtalálás ideje

1.

2013. augusztus 8. napra virradóan

Opel Vectra

Kaposvár, Búzavirág utca

74-es főút Szénesvölgypusztai elágazó

2013. augusztus 9.

2.

2013. augusztus 11. napra virradóan

Opel Calibra

Zalaegerszeg, Gasparich utca

Söjtör-Szénásvölgypusztai elágazó

2013. augusztus 14.

3.

2013. augusztus 26. napra virradóan

Opel Vectra

Zalaegerszeg, Petőfi köz

Szilvágy-Becsvölgye közötti útszakasz

2013. augusztus 28.

4.

2013. szeptember 2.

Volkswagen Golf

Zalaegerszegen bérelt autó

Nagykanizsa, Hevesi utca

2013. szeptember 2.

5.

2013.szeptember 21. napra  virradóan

Opel Vectra

Ajka, Tölgyfa utca

74-es főút Hahót és Zalaszentbalázs közötti útszakasz 

2013. szeptember 25.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.