Trükkös csalások Budapesten

2015. 08. 12., sze - 09:23
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt az öttagú társaságot, akik 2015 májusában és júniusában több alkalommal csaltak ki pénzt idős emberektől.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat K. György 29 éves, K. Ottó 33 éves, B. Anikó 52 éves, Cs. László 18 éves és R. Nikoletta 19 éves budapesti lakosokkal szemben csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint K. György és társai 2015. május 18-a és 2015. június 9-e közötti időben Budapest több kerületében összesen három alkalommal tévesztettek meg idős nőket magukat gyermeküknek vagy unokájuknak kiadva. A jellemzően 70 év körüli idős nőket általában éjszaka hívta fel a banda egy tagja, majd tőlük nagyobb összegeket csaltak ki. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztályának munkatársai Cs. Lászlót az egyik pénzátadáskor, míg R. Nikolettát egy másik pénzátadás során fogták el a helyszínen. A 19 éves gyanúsítottat szállító K. György a helyszínről gépkocsijával elmenekült, ám a rendőrök rövid időn belül őt is megállították.

A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy K. György édesanyja, B. Anikó fiát különböző SIM-kártyák vásárlásával és a telefonhívások lebonyolításával segítette.

K. Ottó ellen a rendőrség elfogatóparancsot adott ki, aki 2015. augusztus 10-én önként jelentkezett a VI. kerületi Rendőrkapitányságon.

A gyanúsítottakkal szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le. 


Kapcsolódó oldalak