Trükkös csalókat fogtak el a zalai rendőrök (videóval)

2015. 03. 18., sze - 11:54
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a két kaposvári férfi Zala, Fejér, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Vas és Pest megyében is követett el bűncselekményt.

A zalaegerszegi rendőrök 2015. március 12-én elfogták azt a két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 2015. február 18-án Lakhegyen az önkormányzat munkatársainak adták ki magukat, és 500 ezer forintot vittek el egy idős lakhegyi nő házából. A nyomozás eddigi adatai szerint arra kérték az asszonyt, hogy mutassa meg a megtakarításait. Ekkor a nő elővette a pénzét – amelyet egy borítékban tartott – a két gyanúsított elterelte a figyelmét, és távozott a pénzzel. A széleskörű adatgyűjtés és nyomozás után került látótérbe két kaposvári férfi, akiket a bevetési egység munkatársai 2015. március 12-én a Somogy megyei Magyaratád közelében elfogták. Az egyik férfi zsebéből 180 ezer forint került elő, kiderült, hogy alig pár órával korábban egy lajoskomári idős házaspártól lopták el a gyanú szerint.

A zalaegerszegi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki mindkét férfit, vallomást egyikük sem tett, ellenük üzletszerűen, kisebb értékre elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A  gyanúsítottakat őrizetbe vették a rendőrök, a Zalaegerszegi Járásbíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatásukat.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.