Tyúkokat loptak Somogysámsonon

2016. 11. 10., cs - 09:06
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mia, a szolgálati kutya elvezette a rendőröket a gyanúsítottakhoz.

Somogysámsonon, egy családi ház udvarára mentek be ismeretlen tettesek 2016. november 8-án 17 óra és november 9-én 7 óra 30 perc közötti időben és a tyúkólból kilenc tyúkot és egy kakast loptak el.

A helyszínre érkeztek a körzeti megbízottak, valamint Vízhányó Gábor r. főtörzsőrmester Mia nevű szolgálati kutyájával, aki őket mintegy 4 kilométer hosszan Somogysámson-Marótpusztára vezette. Ott az egyik házban egy keverőtárcsás mosógépbe rejtve egy zsákban megtaláltak három tyúkot. Az ott élő 23 éves O. Z. elmondta a rendőröknek, hogy a bűncselekményt a tőle néhány házzal távolabb lakó 56 éves B. J.-vel együtt követte el úgy, hogy a baromfiak nyakát kitekerték, majd a zsákmányon elosztoztak. Ő négy tyúkot kapott, de abból egyet már megfőztek.

B. J. úgy nyilatkozott, hogy amikor meglátta a rendőröket a faluban, a tyúkokat, valamint a kakast beledobta a kukába, amit azóta már kiürítettek.

Az egyenruhások a két férfit elfogták, a Marcali Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.


Hírfolyam

 

Kocsikat rámolt ki

A szolnoki rendőrök elfogtak egy fiatalkorút, aki a város területén több autóból is lopott. A bíróság letartóztatta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Drogprevenció szünet nélkül

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bűnmegelőzési rendőrök közel félezer osztályban tartottak előadást a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Frissen kinevezett rendőrök

71 új tiszthelyettes kezdi meg szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályán.

 

Akcióban a „védelmi csoport”

Egy miskolci nő számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretében.