Vádemelési javaslat

2017. 02. 16., cs - 08:21
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség négy egészségügyi dolgozó ellen, akiknek egyik betege életét vesztette egy budapesti kórházban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást négy kórházi dolgozó ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a sértettet 2013. június 7-én mentővel bevitték egy budapesti kórházba, ahol felvételét és a vizsgálatokat követően egy elkülönített helyiségben helyezték el, ahol 2013. június 7-én 22 óra körül holtan találták. A megalapozott gyanú szerint a halálához az orvosi engedély nélkül beadott gyógyszer, az ápolt szoros megfigyelésének elmulasztása, és a műszakváltást követő tájékozódó vizsgálat elmaradása vezetett. 

A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztályának nyomozói befejezték és a keletkezett ügyiratot vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.