Vadhússal üzleteltek

2016. 05. 04., sze - 07:24
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolt a Nagykanizsai Rendőrkapitányság egy 56 éves és egy 28 éves férfi ellen.

A nagykanizsai rendőrök 2015. június 21-én 19 órakor Alsórajkon, az 56 éves férfi lakásának udvarán érték tetten a gyanúsítottakat, miközben a 28 éves szlovén állampolgárságú férfi az idősebb embertől ismeretlen eredetű vadhúst vásárolt.

A gyanú szerint a két elkövető 2013. január és 2015. június 3. közötti időszakban több mint egy tonnányi szarvas, vaddisznó és őzhússal üzletelt, melynek értéke a 3 millió forintot is meghaladta.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az 56 éves és a 28 éves férfi ellen orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.