Vonaton akart rabolni

2017. 03. 26., v - 14:12
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A váci rendőrök egy fiatalkorú fiút vettek őrizetbe.

Rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 16 éves vácdukai fiú ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a fiú 2017. március 24-én a délutáni órákban a Budapest és Szob között közlekedő vonaton ment oda a sértetthez. A kezében egy nyitott bicskát tartott és azzal fenyegetőzve követelte a 29 éves nőtől a nála lévő táskát. A sértett a követelésnek nem tett eleget, felállt és a vonat azon részére ment át, ahol több utas is tartózkodott. Ekkor a fiú már nem ment utána, hanem a váci állomáson leszállt a szerelvényről.

A gyanúsítottat vácdukai lakásában a Váci Rendőrkapitányság körzet megbízottja 2017. március 25-én a délelőtti órákban fogta el.

A fiút előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozó hatóság előterjesztést tesz az előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.