Zsebtolvaj rendőrkézen - videóval

2016. 07. 29., p - 08:29
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy férfi a sértettek alvó állapotát vagy figyelmetlenségét használta ki, hogy eltulajdonítsa az értékeiket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat Cs. Roland 23 éves budapesti lakossal szemben kifosztás és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2016. július 2-án 2 óra 38 perckor felszállt a Budapest VII., Keleti Pályaudvarnál a 907-es autóbuszra, ahol odalépett az alvó sértetthez és a mellette elhelyezett táskáját magához vette, majd leült egy közeli ülésre és átnézte a táska tartalmát. Cs. Roland ezután visszament a sértetthez és a vele szemközti ülésen lévő csomagjaiban is kutakodott. Az egyikből kivett egy esernyőt és további értékeket keresve átnézte a férfi zsebeit is, majd a következő megállónál leszállt a buszról.

 

A 23 éves férfi 2016. július 27-én 5 óra 10 perc és 5 óra 40 perc között a Budapest XIII., Árpád híd és a XV., Nyírpalota út közötti útvonalon egy tömegközlekedési eszközön odalépett egy nőhöz, akitől észrevétlenül eltulajdonította annak mobiltelefonját és pénztárcáját a benne lévő több tízezer forint készpénzzel, valamint személyes iratokkal együtt.

 

A Térfigyelő Központ munkatársa a férfit 2016. július 27-én felismerte, és kollégáit a Budapest VII., Bethlen Gábor utcába irányította, ahol Cs. Rolandot ­elfogták, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!