Egymillió forint nyomravezetői díj

2016. 06. 08., sze - 14:02
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Bankrablás miatt keres a rendőrség egy ismeretlen férfit, akiről kamera- és fényképfelvétel áll a nyomozó hatóság rendelkezésére.

Mint arról korábban hírt adtunk, ismeretlen férfi 2016. március 23-án 18 óra körül bement egy Budapest VIII., Népszínház utcában található bankfiókba és az ott dolgozó alkalmazottat megfenyegetve a pénzösszeg átadására szólította fel. A rablást követően az elkövető ismeretlen helyre távozott. Az eset során senki nem sérült meg.

Az elkövető körülbelül 170-175 centiméter magas, 25-35 év közötti férfi.

A bűncselekmény elkövetésekor szürke és fehér csíkos mintás kötött sapkát, fekete keretű szemüveget, krémszínű dzsekit, kék színű farmert, sötét színű félcipőt és fekete színű oldaltáskát viselt. Kezében egy fehér műanyag zacskót tartott.

 

Az elkövetőről fénykép- és videófelvétel áll a rendőrség rendelkezésére.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva Budapest Rendőrfőkapitánya bruttó 1.000.000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Budapesti Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya kéri, hogy aki az elkövetővel kapcsolatban, jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-443-5000/31-613, 32-379-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107-es, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.