Garázdaság miatt keressük

2017. 06. 22., cs - 13:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az angyalföldi nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága a 01130/2270/2017. bűnügyi számon nyomozást folytat garázdaság vétség miatt ismeretlen tettesek ellen.


A rendelkezésre álló adatok szerint két, eddig ismeretlen férfi 2017. június 20-án 20 óra 20 perc körül egy Budapest XIII. kerület, Váci úton lévő üzletben szóváltásba keveredett egy férfival, majd bántalmazták őt és elhagyták a helyszínt. Ezt követően kis idő elteltével egy Kresz Géza utcában lévő testépítő terem előtt a sértett újra szembetalálkozott a két férfival, akik ismételten bántalmazták őt, a dulakodás során betörték a terem ajtajának ablakait.

Az egyik elkövető 30 év körüli, körülbelül 170 centiméter magas, vékony testalkatú férfi és a haja szőkés-barna. A bűncselekmény elkövetésekor sötétebb pólót és rövid farmernadrágot viselt.

A másik elkövető 30 év körüli, körülbelül 165 centiméter magas, vékony testalkatú férfi. A haja sötétbarna. A bűncselekmény elkövetésekor fekete színű atlétát, rövid farmernadrágot viselt.

A bűncselekmény elkövetőiről az alábbi felvételek készültek.  
 

1

 

2

 

3

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételeken látható férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.