Garázdaság miatt keressük – fotóval

2017. 04. 10., h - 11:49
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A zuglói nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személy azonosításához.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a 01140/583/2017. bűnügyi számon indított eljárást garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen személy 2017. január 17-én 20 óra 30 perc körül Budapest XIV., a Fogarasi út és a Pillangó utca kereszteződésnél a Csertő utca irányából a Keleti Pályaudvar felé közlekedő 80A jelű trolibuszon a szélfogó paraván üvegét kitörte, majd a helyszínről távozott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 ”Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.