Keressük a 87 éves asszonyt!

2017. 06. 17., szo - 13:28
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az idős asszonyt a kecskeméti autóbusz-pályaudvaron látták utoljára.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság a 03010/7548/2017. általános számon körözési eljárást indított Bende Gáspárné 87 éves lakiteleki lakos eltűnése ügyében.​

Az asszonyt 2017. június 16-án 10 óra 15 perc körül a kecskeméti Noszlopy Gáspár parkban lévő autóbusz-pályaudvaron látták utoljára, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem adott magáról. A bevezetett rendőri intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre.

Eltűnt Kmet

Az idős nő 165 centiméter magas, 70 kilogramm testsúlyú, rövid, ősz hajú. Szemüveget visel, térben és időben korlátozottan tájékozódik. Eltűnését megelőzően virágos, ujjatlan felsőt, sötétzöld nadrágot és fekete cipőt viselt.

Eltűnt

A Kecskeméti Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képeken látható asszony jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.