Ki ismeri fel?

2017. 07. 08., szo - 17:06
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik az egyik helyi áruházban történt lopás elkövetőjének azonosításához.

A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/3118/2017. bűnügyi számon lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen személy 2017. július 1-jén 11 óra 30 körül Miskolcon, a Búza-tér egyik áruházában egy pénztárcát eltulajdonított. A tárcában személyes iratok, bankkártya és több tízezer forint készpénz volt.

 

Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a képen látható nő személyazonosságának megállapítása.

A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a képen látható ismeretlen nőt, vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik hívja a megyei rendőr-főkapitányságot a  06-46/514-506-os telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” számán, továbbá a 107 és a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.