Tapétavágó késsel raboltak - fotóval

2016. 11. 21., h - 11:57
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Keressük azt a két férfit, akik több tízezer forintot vettek el a sértettől Erzsébetvárosban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága 01070/3506/2016. bűnügyi számon nyomozást indított Németh Kálmán 23 éves budapesti lakos és ezidáig ismeretlen társa ellen rablás bűntett miatt.

A két férfi 2016. november 17-én 1 óra 10 perc körül odament egy Budapest VII., Erzsébet körúton dohányzó férfihoz és pénzt kértek tőle. A sértett elővette a pénztárcáját és ezer forintot átadott Németh Kálmánnak, aki ezután a nyitott tárcából negyvenezer forintot kivett. Amikor a férfi megpróbálta visszaszerezni a pénzét, az elkövető egy tapétavágó késsel megfenyegette, társa pedig arcon ütötte a sértettet. 

Németh Kálmán ellen a rendőrség elfogatóparancsot adott ki, ezidáig ismeretlen társa beazonosítása folyamatban van. 

Németh Kálmán

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, személyazonosságával, vagy tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-461-8141 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.