Acélhulladékot lopott

2013. 07. 27., szo - 08:23
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslat a tolvaj ellen.

Az Egri Rendőrkapitányság eljárást indított ismeretlen tettes ellen, aki 2012. március 20-án 16 óra és 2012. március 23-án 8 óra 30 perc közötti időben, egy egri használaton kívüli iparcsarnok területére a drótkerítést kivágva behatolt, majd a csarnok oldalfali lemezét elhajlítva a csarnokba bement, és onnan acélhulladékokat, villanymotorokat és elektromos csatlakozókat tulajdonított el.

Az egri nyomozók az alapos, minden részletre kiterjedő adatgyűjtésnek köszönhetően azonosították a feltételezett elkövetőt.
P. Alex 19 éves egri lakos ellen – szabadlábon hagyása mellett - lopás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, amelyet a nyomozó hatóság befejezett, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a napokban megküldte az ügyészségnek.


Hírfolyam

 

Közös ellenőrzés a BKK-val

A buszsávok szabályos használatát ellenőrizte 2025. április 29-én és 30-án a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

 

Több mint nyolcezer adag

A sátoraljaújhelyi nyomozók három dílert vettek őrizetbe a DELTA Program keretén belül.

 

Játék és mese

Gyorsan kelendő termékekkel csapta be gyanútlan vásárlóit egy anya-lánya páros. A kaposvári vizsgálók a Mátrix Projekt keretében most vádemelést javasoltak ellenük.

 

T’AVES VI TU PUSADO! – Legyél Te is rendőr!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2025-ben is meghirdette a roma származású (középiskolában, szakképzésben, felsőoktatásban tanuló) fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó - az elmúlt évekhez képest emelt összegű - ösztöndíj-pályázatát.