Akció a társszervekkel

2015. 04. 18., szo - 06:47
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Minden járművet ellenőriztek az M2-es autóúton.

A rendőrségen kívül a Katasztrófavédelem, a NAV, a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Polgárőrség munkatársai is részt vettek abban az akcióban, melynek keretében a járműveket és a járművezetőket egyaránt ellenőrizték 2015. április 17-én az M2-es autóúton.

A kilenc órás ellenőrzés alatt három személyt állítottak elő a rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, valamint elfogtak egy körözött személyt és találtak egy szintén körözés alatt álló járművet is. Egy személyt azért jelentettek fel, mert ittasan vezette a gépkocsiját.

Az intézkedő rendőrök és a társszervek munkatársai 20878 gépjárművet ellenőriztek.   

Szabálysértési feljelentést 27 esetben tettek, 21 forgalmi engedélyt és 17 hatósági jelzést vontak be.

Két olyan személlyel szemben intézkedtek, akik nem rendelkeztek érvényes vezetői engedéllyel, míg a biztonsági övet hat személy mulasztotta el bekapcsolni.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársai mérték a járművek tengelysúlyát, valamint ellenőrizték a maximális vezetési idő betartását, míg a NÉBIH nyomkövető ellenőrzéseket hajtott végre.

A járműveket a Nemzeti Adó – és Vámhivatal munkatársai is ellenőrizték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.