Baleseti összesítő
Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2017. április 15-én 20 óra körüli időben a 84-es számú főúton Sopron külterületén.
Egy személyautó vezetője Sopron felől Ausztria irányába közlekedett, amikor a főút 124-es kilométerszelvényéhez érve nem tartott megfelelő követési távolságot és az előtte haladó, de kanyarodási szándéka miatt lassító gépkocsi hátuljának ütközött.
A baleset következtében – az elsődleges megállapítások szerint – mind a két jármű vezetője könnyű sérüléseket szenvedett. Az ütközés körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.
Győrben, a Szent Imre úton közlekedett egy gépkocsi vezetője ugyanezen a napon 23 óra 50 perc körüli időben. A Szauter út irányából a Bartók Béla út felé haladt, amikor a Vasvári Pál út kereszteződésébe – az elsőbbségadást szabályozó közúti jelzőtábla utasítása ellenére – behajtott. Egy jobbról, szabályosan érkező személyautó vezetője vészfékezett, de az ütközést már nem tudta elkerülni és a másik jármű oldalának hajtott.
Az ütközés következtében – az elsődleges megállapítások szerint – a kereszteződésbe behajtó sofőr súlyos, a másik autó két utasa pedig súlyos, illetve könnyű sérüléseket szenvedtek. A három sérültet a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.