Befejezett nyomozás

2017. 04. 06., cs - 15:47
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két személyt ölt meg a 21 éves gyanúsított.

 

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán Cs. Péter 21 éves ceglédi lakos ellen.

A rendőrségre a mentőszolgálat munkatársai tettek bejelentést 2015. december 10-én a reggeli órákban arról, hogy egy ceglédi ingatlanban két holttestet találtak.

A helyszínre kiérkező orvos elsődleges véleménye szerint a 61 éves nő és a 39 éves férfi halálát idegenkezűség okozta.

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként a bejelentés után fél órával az egyik szomszédos ingatlanban elfogták és a Ceglédi Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 21 éves férfit.

Cs. Pétert a Pest megyei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte. Elmondta, hogy előzetes szóváltást követően végzett áldozataival.

A férfit a bíróság 2015. december 11-én előzetes letartóztatásba helyezte. Az ellene folytatott eljárást a nyomozó hatóság a napokban lezárta, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.



Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.