Békés megyében történt

2015. 10. 26., h - 08:44
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Könnyű sérülésekkel járó közúti közlekedési balesetek Szeghalmon, valamint Nagykamarás és Dévaványa külterületén.

Békés megyében 2015. október 25-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Nagykamarás külterületén 7 óra 50 perc körüli időben személygépkocsi lehaladt az úttestről, majd árokba hajtott, ahol felborulva állt meg. Az autó vezetője könnyű sérülést szenvedett. Szeghalmon 13 óra 15 perckor álló személygépkocsinak ütközött egy kerékpáros, aki könnyebben sérült meg. Dévaványa külterületén közlekedő személygépkocsi 17 óra 15 perckor kerékpárost sodort el, aki elesett és az orvosi vizsgálat eredménye szerint 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A balesetek körülményeit az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.