Békés megyében történt

2016. 02. 17., sze - 09:24
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószer birtoklás gyanúja, valótlan bejelentés, biztonsági intézkedés és tulajdon elleni szabálysértések.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei 2016. február 16-án Békéscsabán, a Degré utca és az Árpád sor kereszteződésében igazoltattak egy férfit, akinél kábítószergyanús növényi törmeléket találtak. A 27 éves békéscsabai F. D-t előállították és a rendőrkapitányságon elvégzett gyorsteszt kábítószer-fogyasztást jelzett nála. A férfi lakásán tartott házkutatás során is találtak a rendőrök a gyanú szerint kábítószert tartalmazó növényi törmeléket. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a 27 éves F. D. ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

 

Valótlan bejelentés miatt szabálysértési feljelentést tettek a Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei egy férfi ellen, aki 2016. február 16-án 9 óra 45 perc körüli időben azzal hívta fel a rendőrséget, hogy ellopták a személyi igazolványát. Elmondta, hogy az egyik békéscsabai sörözőben van, ott várja a rendőröket és meg is nevezte azt az ismerősét, aki szerinte eltulajdonította tőle az okmányt. A rendőri intézkedéskor kiderült, hogy az igazolványt nem lopták el, a rendőrjárőrök a bejelentőnél megtalálták azt.

 

Rendőri segítséggel jutottak be a mentők 2016. február 16-án 12 óra 15 perc körül egy segítségre szoruló nénihez Békéscsabán. Egy férfi hívta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját azzal, hogy a nő valószínűleg rosszul lett a lakásában, ezért nem nyit ajtót. A segélyhívás után rövid időn belül a házhoz érkező rendőrök bejutottak az épületbe és a fürdőszobában a földön fekve találták meg a nénit, akit a mentők kórházba vittek.

 

A Szarvasi Rendőrkapitányság 2016. február 16-án szabálysértési őrizetbe vett egy szarvasi nőt, aki 14 óra körüli időben az egyik szarvasi áruházból szeszesitalt lopott. Az üzlet biztonsági őre tetten érte és rendőri intézkedést kért. A Szarvasi Rendőrkapitányság munkatársai a nőt lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatt három napon belül bíróság elé állíthatják.

 

Sarkadon, egy társasház kerékpártárolójából 2016. február 16-án 20 óra 15 perc körüli időben egy férfi ellopott egy kerékpárt. A rendőrök a 23 éves fiatalembert egy órán belül előállították és a Sarkadi Rendőrkapitányság szabálysértési őrizetbe vette. A kerékpárt a tulajdonosa a rendőröktől visszakapta, a 23 éves sarkadi férfit pedig a rendőrkapitányság munkatársai lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatt három napon belül bíróság elé állíthatják. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A cél a szabályok betartatása

Csongrád megyében az elmúlt egy hétben húsz alkalommal intézkedtek a rendőrök szabálytalanul előző, nehéz tehergépkocsi vezetőkkel szemben. A cél a szabálytalankodók kiszűrése, a járművezetők széles körű tájékoztatása, ezáltal a balesetveszélyes szituációk megelőzése.

 

Fodrászüzletből lopott

A székesfehérvári rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt keresik a fényképfelvételeken látható ismeretlen elkövetőt.