Dühében rongálta meg az autót

2016. 03. 27., v - 10:52
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 33 éves helyi férfit.

Egy nő tett bejelentést 2016. március 27-én 1 óra 14 perc körüli időben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy hajdúsámsoni házának udvarán parkoló autóját a volt élettársa megrongálta. A rendőrök a bejelentést követően a helyszínre mentek, ahol megállapították, hogy V. László megjelent a nő házánál, bement az udvarra és a sértett gépkocsijának szélvédőjét ököllel betörte. A járőrök a debreceni férfit otthonában elfogták és bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a városi rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a 33 éves férfit, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. A férfi elmondta, hogy azért ment a volt párjáva házához, mert ki akart békülni, de látta, hogy a nő házibulit tart, ezért idegességében betörte az autó szélvédőjét.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a terhelt ellen rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szabadlábon hagyása mellett folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak