Festmények a balesetet szenvedett autóban

2015. 04. 17., p - 09:37
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség várja a tulajdonosok jelentkezését!

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat 13090/469/2015. bűnügyi számon orgazdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen személy 2015. március 12-én Pomázról Budakalászra közlekedett személygépkocsival, amikor eddig ismeretlen okból és körülmények között balesetet szenvedett. A gépjármű vezetője az autót hátrahagyva távozott a helyszínről.

A rendőri intézkedés során a balesetet szenvedett járműből könyvek és festmények kerültek elő. A szentendrei nyomozók vizsgálják, hogy a lefoglalt tárgyak bűncselekmény elkövetéséből származnak-e.

A Szentendrei Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismerni véli a fényképeken szereplő vagyontárgyakat, jelentkezzen személyesen a Szentendrei Rendőrkapitányságon vagy tegyen bejelentést a 06-26/502-400-as telefonszámon, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán (h.-cs.: 8-16, p.: 8-13), vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Családi biznisz

Bűnszövetségben árulta a kristályt apa és fia. A hónapok óta tartó nyomozás eredményeként a korábban már letartóztatott apa mellett most a fiát és a bűnbanda harmadik tagját is őrizetbe vették a rendőrök.

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.