Hírek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből

2013. 08. 28., sze - 08:59
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást M. László 56 éves nyíregyházi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2013. augusztus 27-én délután egy nyíregyházi presszóban táskájából elővette az engedély nélkül tartott gáz- és riasztó maroklőfegyverét, amit a vendégek előtt mutogatott és amellyel hadonászott. A rendőrök a bejelentést követően a férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították ás gyanúsítottként kihallgatták.

 

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást L. József 45 éves, B. Zoltán 37 éves, Zs. Irén 36 éves valamint T. Elemér 25 éves tiszakerecsenyi lakosok ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a négyfős társaság 2013. augusztus 27-én este Tiszakerecseny belterületén szóváltásba keveredtek, majd kölcsönösen bántalmazták egymást. A rendőrök a garázda társaság tagjait elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

 

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást B. József 37 éves nyíregyházi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi még 2013. augusztus 13-án betört egy nyíregyházi családi házba, ahonnan különböző festményeket, vázákat és dísztárgyakat tulajdonított el. A rendőrség a lopásról érkezett bejelentést követően azonnal megkezdte az adatgyűjtést az ismeretlen tolvaj mielőbbi elfogása érdekében. A rendőrök 2013. augusztus 27-én elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit a rendőrkapitányságra előállítottak, gyanúsítottként kihallgattak és bűnügyi őrizetbe vettek.

 

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Demecseri Rendőrőrse lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást M. Zsolt 37 éves nyírbogdányi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2013. augusztus 27-én betört egy nyírbogdányi családi házba, ahonnan különböző háztartási berendezéseket és értékeket tulajdonított el. A rendőrök a férfit elfogták, a rendőrőrsre előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

 

A Tiszavasvári Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást T. László Zoltán 21 éves tiszadobi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2013. augusztus 27-én egy Tiszadob külterületén található mezőgazdasági területről kukoricát tulajdonított el. A rendőrök a tolvajt elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, szabálysértési őrizetbe vették és gyorsított eljárásban 72 órán belül bíróság elé állítják.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.